Hírek az óvodából

Örömmel jelentjük be, hogy a Művelődési Ház nyertes EFOP. -3.-3.-2.-16. pályázatának része óvodánk is. Ennek köszönhetően ingyenes programsorozatokban vehetnek részt óvodásaink. A programsorozat a Madarász-ovi foglalkozással indult.

Március 2-án megtartottuk a már hagyományossá vált nyugdíjas napot itt az óvodában. Igaz hogy a csúszós út miatt kevesebben tudtak eljönni, de aki itt volt, az reményeink szerint jól érezte magát. A jó hangulatról német táncosaink gondoskodtak. Ismét nagy sikerük volt.

Március 20-án zenés, Hangoló előadás volt az óvodában. Az időzítés tökéletesen sikerült, hiszen a Víz világnapja hetében, játékos formában bővült a gyerekek ismerete a témában. Köszönjük a Villánykövesdi Német Önkormányzatnak, hogy finanszírozta az előadást!

Ebben a hónapban zajlanak a nyílt napok minden csoportban, ahová várjuk a kedves szülőket, nagyszülőket, hogy betekintést nyerjenek a gyerekek mindennapjaiba itt az óvodába.

Iskolába készülő gyerekek szüleinek tájékoztató jellegű szülői értekezlet volt az iskolában.

Márciusban Beremenden tartja összejövetelét a Zöld Óvoda munkaközösség, ahol ismét részt vesz néhány dolgozónk.

Az új kis ovisok óvodai beiratkozása április 23-24-én lesz az óvodában. Várjuk őket sok szeretettel!

Kretz Róbert „lego” építő játékot adományozott az óvodának. Köszönjük szépen neki és a Kervill kft-nek.

Felhívjuk a villányiak figyelmét, hogy az elektromos hulladékgyűjtés április 23-ig tart majd.

 

Az óvoda dolgozói




ÓVODAI BEÍRATÁS

 

F E L H Í V Á S

 

A Villányi Óvodai Intézményfenntartó Társulás fenntartásában működő  Villányi Kikerics Óvoda a 2018/19-es nevelési évre

2018. 04. 23-án hétfőn és 04. 24-én kedden

7.00-17.00-ig ÓVODAI BEÍRATÁST tart.

 

Óvodakötelesek azok a gyermekeket, akik 2018. augusztus 31-ig betöltik a harmadik életévüket.

Az óvodába felvételt nyerhetnek továbbá azok a gyermekek is, akik betöltik a 2.5 életévet!

Kérjük, hozzák magukkal:

  • a gyermek nevére kiállított személyi igazolványt
  •  lakcímet igazoló hatósági igazolványt
  • a gyermek TAJ kártyáját
  • a szülők személyi igazolványát és lakcímkártyáját, bemutatás céljából.

 

A beíratás helye: 7773 Villány, Rákóczi F. u. 19.

 

Gyerekek!
Kísérjétek el bátran szüleiteket, hogy megismerkedhessünk Veletek és ti is körülnézhettek közben az ovinkban.

 

Várunk Benneteket szeretettel!

Kincses Tamásné

intézményvezető




Naptár

2018. március
h K s c p s v
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031  

Legutóbbi bejegyzések

Legutóbbi hozzászólások

Archívum

Cimkefelhő