Óvodai hírek

„Véget ért a rövid farsang” szoktuk mondogatni ez idő tájt, de az óvodában folytatódnak az érdekesnél érdekesebb programok.

Pitypang csoportosaink Manó-túrán vettek részt Abaligeten, február 19-én.

A Napraforgós kicsinyeink is túl vannak az első tavaszi túrán, amikor a Fülemüle erdőbe kirándultak, vadvirágnézőbe.

Anyák napi és húsvéti fotózás volt az óvodában, ismét nagy volt az érdeklődés.

Zenés toborzót tartottak az iskolások óvodásainknak Ahmann Balázs és Kovács Zsolt tanár úrak vezetésével.

Hang és illatfürdő bemutató foglalkozáson vettek részt nagycsoportosaink március 20-án.

Végleg elbúcsúztattuk a telet, amikor a víz világnapján immár hagyományosan az egész óvoda elsétált a Karasicáig és kiszebábunkat a vízbe hajítottuk.

Kis táncosaink is felléptek a Villányi Nemzetiségi tánccsoport 25 éves évfordulóján.

Jógafoglalkozás indult az óvodában gyerekeknek, ahová várják a jelentkezőket.

Keddenként felnőtt jógaoktatás van az óvoda tornaszobájában.

Április 15-16-ig óvodai és bölcsődei beíratás lesz, szeretettel várjuk a jelentkezőket.

Ha március, akkor nyílt napok az óvodában. Idén is sokan voltak kíváncsiak, arra hogyan telnek a mindennapok, hogy érzik magukat a gyerekek intézményünkben.

Egy bölcsődei kolléganőnk bölcsődei dajka szakképesítést szerzett.

Az UDPI szervezésében a németes óvó nénik továbbképzésen vehettek részt.

Óvodánkban kialakítottunk egy UV szobát a gyerekek nagy örömére. Mikro csoportos fejlesztő foglalkozások megtartására ideális helyszín. Köszönjük Kis Szilárd családjának a támogatást!

Az óvoda dolgozói